Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#volt ügyvéd

hvg.hu Itthon

Volt ügyvéd akarta nappalijába betonoztatni haragosait

A rendőrség újabb részleteket közölt arról a 71 éves férfiról, aki a gyanú szerint egy építési vállalkozóval meg akarta öletni három haragosát, majd a holttesteket átépítés alatt álló háza nappalijába betonoztatta volna. A 39 éves építési szakember azonban szólt a rendőröknek. A volt ügyvédet letartóztatták, kihallgatták, de nem tett vallomást. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – írja a police.hu.

MTI Bűnügy

Több mint százmilliós sikkasztással vádolnak egy volt győri ügyvédet

Összesen több mint százmillió forint, ügyvédi letétbe helyezett pénz elsikkasztásával, valamint többrendbeli csalással és okirat-hamisítással vádolja a Zala Megyei Főügyészség azt a volt győri ügyvédet és egyetemi oktatót, aki az első bírósági tárgyaláson azt állította: politikusoknak közvetítette az eltűnt összegeket.

A volt sportminiszter feleségül vette a nőt, aki megmentette az életét

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

„Ez szerepelni fog a történelemkönyvekben” – reagált az amerikai katonai segélyek felfüggesztésére egy ukrán képviselő, aki Nobel-békedíjra jelölte Donald Trumpot

Trump újabb, a mezőgazdasági importra kivetett vámokat ígér április 2-től

A címlapról ajánljuk